Egész éves méregtelenítő kúra

meregtelenites

Szeretnék egy egyszerűen követhető, egész évre kiterjedő, az egész szervezetet méregtelenítő kúrát javasolni, amit bárki megcsinálhat.

Lassan eltelt 2 hét a januárból, kiváncsi vagyok, hogy a sok újévi fogadalamból hány aktuális még, vagy már nagy részük a feledésbe veszett? Én most egy olyan kúrát ajánlok, ami valóban könnyen batartható, hiszen havi váltásban minden nap csupán egy apró dolgot kell megtenni általában reggel és így hamar szokássá, a napi rutin részévé tud válni. Nem fáj, nem kell hozzá mozogni, nem macerás, mégis használ. Pár éve találtam egy keleti tisztító kúrát, amit gyakorlatilag végigcsináltam, de közben vettem a bátorságot és folyamatosan módosítottam, finomítottam azt a saját tanulmányaim, tapasztalataim alapján bevonva a hazai gyógynövényeket is, megtámogatva mindenféle étrendbeli változtatásokkal és mondhatom, nagyon hatásos. Persze, akinek bármilyen komolyabb egészségügyi problémája van, annak nem pont ezt a kúrát javaslom, azt inkább beszéljük meg személyesen!

Szervezetünk alkalmazkodott a 24 órás napi ciklushoz, minden szervünknek megvan a legaktívabb és 12 órával később a legkevésbé aktív ideje. Erről már biztosan hallottatok, ez az a bizonyos szervóra. Azt már kevesebben tudják, hogy a meridiánoknak, a szerveknek nem csak napi ciklusa van, hanem hónapokhoz, évszakokhoz is hozzá tudjuk őket rendelni.

A tisztító kúrákról mindig valami bonyolult, fájdalmas módszer jut eszünkbe, amit ráadásul egy évben többször is meg kellene csinálni, amit először még talán meg is csinálunk, de aztán valahogy mindig elmarad. Ezt az egyszerű kúrát követve, nem csak évi 1-2 alkalommal méregtelenítünk, hanem folyamatosan egész évben, figyelembe véve a keleti tanításokat is és a hazai fitoterápia módszereit, ráadásul egyszerűségénél fogva könnyű követni és betartani. Ha pedig valamit rendszeresen csinálunk, annak biztosan meglesz az érezhető hatása.

Csak azért, hogy meglegyen a választás szabadsága, minden hónapban kétféle kúrát ajánlok. Ahol esetleg kontraindikáció van, azt természetesen odaírom. Külön megemlítem azokat a vitamin és ásványi anyagokat, amik ebben az időszakban fontosak lehetnek, valamint adok 1-2 táplálkozási tanácsot is, ami beiktatható, ha van hozzá kedved és még jobb hatást szeretnél elérni. Azonban már azzal is sokat segítesz a szervezeteden, ha a két kúra közül valamelyiket mindennap rendszeresen megcsinálod. Ha választottál egy kúrát, folytasd azt egész hónapban, ne váltogasd, csak ahol ezt kifejezetten írom!

A teák elkészítéséről röviden: a kúrában javasolt teákat szintén az egyszerűség kedvéért úgy válogattam össze, hogy majdnem kivétel nélkül forrázatként készíthetjük el őket. A kivételek alkalmazásának a módját ott írom le, ahol releváns. Mindig friss teát készítünk. 1 csapott evőkanálnyi gyógyteát leforrázunk 2,5 dl vízzel, lefedjük és 10 percig állni hagyjuk, utána szűrjük és langyosan fogyasztjuk. Fém eszközöket ne használjunk, legjobb a vászon szűrő, de ha nincs akkor jó lesz a műanyag is. Ízesítést nem ajánlok, de ha nagyon muszáj, akkor is legfeljebb egy pici mézet tegyünk bele, de csak ha már langyos a tea. Ahol még ezt sem lehet, azt külön jelzem. Nos, nézzük szépen sorban a hónapokat, a hozzá tarozó meridiánokat, szerveket, valamint a napi feladatokat!

Január, február – húgyhólyag, vese meridián

A húgyhólyag délután 15-17 óra között végzi a munkáját a legintenzívebben, ezért fontos, hogy ilyenkor különösen sok tisztított vizet igyunk, de legalábbis cukor és alkoholmentes folyadékot. Ebben az időszakban történik a méreganyagok kiürítése, szervezetünk ismét erőre kap, van energiánk a munkára, tanulásra, sportra, bármilyen aktív tevékenységre. A vese nem regenerálódik, így különösen vigyáznunk kell rá. Az elegendő folyadékfogyasztás nélkülözhetetlen a vesék folyamatos átmosására és működtetésére. Egy egészséges felnőtt folyadékszükséglete átlagos igénybevétel mellett napi 2–2,5 liter.

  1. A húgyhólyag és a vesék tisztítására egy pohár citromos vizet ajánlok reggel éhgyomorra az első pisilés előtt, azaz kicsavarunk egy fél citromot és elkeverjük 2,5 dl vízben, majd megisszuk. A január téli hónap, így ez a már kialakult vitaminhiányunkat is pótolja (C vitamin).
  2. Aki inkább a gyógyteákat részesíti előnyben az igyon 1 bögre aranyvessző teát szintén reggel éhgyomorra.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: C vitamin, cink.

Táplálkozás: Sok cukor- és alkoholmentes folyadék fogyasztása, hogy a szervezet kiüríthesse a méreganyagokat. Sok nyers zöldség- és vagy gyümölcs, esetleg heti 1 nap léböjt beiktatása. Könnyű vacsorák javasoltak, hiszen a vese a szervóra szerint 17-19 óra között a legaktívabb, ne terheljük még tovább ebben az időben zsírral, sóval, cukorral és mindenféle mérgező anyaggal.

Március, áprilisszívburok és hármas melegítő meridián

Ezek a hormonháztartásunkhoz kapcsolódó „szerveink”. A szívburok meridián védi a szívet, őrzi annak vitalitását. A hagyományos kínai orvoslás a hármas melegítőn a szív-tüdő, a lép-gyomor és a vese-húgyhólyag együttesét érti, melyet egyetlen funkcionális csoportnak tekint. Ha jól működik, elkerül minket a betegség. Ez az időszak (19-23 óra között) a nyugalomé, az intim együttlété.

  1. Erre az időszakra férfiak számára tökéletes választás lehet az itthon még annyira nem ismert, de már kapható ashwaganda. Ez egy un. adaptogén gyógynövény, ami pont arra hivatott, hogy a szélsőséges hypo- és hyperfunkciós zavarokat normalizálja, elősegítse a szervezet számára a szélsőséges fizikai és szellemi terheléshez való alkalmazkodást. Nőknek pedig a szintén Indiából származó shatavari lehet egy jó választás, ami segít kiegyensúlyozni a női hormon rendszer működését. Mindkét nemnek jó a rhodiola rosea, nálunk aranygyökér néven ismert gyógynövény is. Kapszulás formában is tökéletesek.
  2. Ha a hazai gyógynövények tájékán keresgélünk, akkor érdemes a kasvirágot beszerezni, a latin neve talán ismertebb, echinacea pupurea, ő az immunrendszerünk őre. A következő teakeverék 1:1 arányú keveréke pedig az egész mirigyrendszerünket, hormonháztartásunkat védi, kiegynsúlyozza – tejoltó galaj, szurokfű és orbáncfű. Figyelem, orbáncfüvet vérhigító szedése mellett nem szabad szedni, valamint tartós fogyasztás esetén vigyázni kell a napozással, az orbáncfű ugyanis fényérzékenységet okoz, egyébként csodálatos növény. Kezdődik az allergia szezon, aki allergiás csapja a fenti keverékhez a csalánteát is. Figyelem, várandós nőknek nem ajánlott a csalán.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: C, E, B vitamin

Táplálkozás: Hormonrendszerünk karbantartása mellett legyen a zászlónkon az immunerősítés is és lévén itt a tavasz, érjük be könnyű vitamindús táplálékokkal, sok friss tavszi zöldséggel (friss retek, rukkola, gyermekláncfű levele, különféle csírák…), hadd távozzon a télen felgyülemlett sok méreg.

Május – epe

Az epét a máj termeli és az epehólyag tárolja. Az epekifolyás élettani ingere a táplálkozás. A rendszeres kiürítése csökkenti az epekő kialakulásának esélyét. A zsírok, olajok hatékonyan ingerelik az epehólyag összehúzó hatását, mennyiségük befolyásolja az epehólyag összehúzódásának a mértékét. Nagyapáink esküdtek a jó kis zsíroskenyérre reggelire, de azért ezt így minden napra jó szívvel biztosan nem ajánlanám. Szervóra szerint az epehólyag legaktívabb időszaka éjjel 23-01 óra között van, ezért fontos este 11 óra előtt lefeküdni, mert csak így tud az epehólyag regenerálódni, ekkor történik ugyanis a szervezet méregtelenítése.

  1. Ajánlom viszont 1 evőkanál jófajta pl. szibériai cédrusolaj, tökmagolaj (különösen férfiaknak), vagy lenmagolaj (különösen szorulásosoknak) étkezés előtti bevételét, ami nem csak a gyomorsav termelését csökkenti majd, hanem a nyombélbe jutva kiváltja az epehólyag kiürülését is.
  2. Minden reggel éhgyomorra egy fél citrom levét, 1 narancs levét, 10 csepp grapefruitmag kivonatot, 1 csapott mokkás kanálnyi gyömbér port elkeverünk egy pohár vízben és megisszuk. Kevésbé macerás egy csésze tea, a fitoterápia epére mindig keserű anyagot ajánl. Pl egy bögre borsmenta tea szintén beindítja az epét. Ezt most nem édesíthetjük semmilyen módon. Figyelem, szoptatós anyukáknak és gyerekeknek tilos a borsmenta tea fogyasztása.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: Magnézium

Táplálkozás: Zsírban sült, rántott ételek, friss élesztős tészták, pörköltek, füstölt húsok, nyers hagyma, tojás, alkohol, kávé, csípős ételek kerülése. Lefekvés előtt elrágcsálhatunk néhány szelet megsózótt, tökmagolajban megforgatott fekete retket. 

Június – máj

A méregtelenítés ilyenkor a leghatékonyabb. Erre a hónapra a módszer egyszerű, reggel éhgyomorra egy nagy csésze keserű tea.

A mindenkori közérzetünk a máj által átszűrt és megtisztított vér minőségének függvénye. Az elhasználódott vért méregteleníteni, frissíteni kell, ami szervóránk szerint éjjel 01-03 óra között megy végbe leginkább, ekkor a legerősebb, leghatékonyabb ez a szervünk. Ha ilyenkor még ébren vagyunk, akkor a máj nem tudja megfelelően végezni feladatát, mert az ébrenlét leköti energiáit. Éjjel 23-03 óra között ajánlott már ágyban lenni és ha lehet aludni, kerülni a szexuális érintkezést, mert rombolja a máj és vese energiáját.

  1. Ha a májat még aktívabb munkára akarjuk serkenteni, azaz alulműködő májunk van, akkor válasszunk egy teát a következők közül, finom egyik sem lesz igazán, mert a keserűség és az ízesítés hiánya itt alapvetés. Gyermekláncfű, katángkóró, benedekfű, ezerjófű (ezerjófűből csak 1 teáskanálnyi az adag, mert igen keserű és nagyobb adagban hányingert keltő, vagy akár hánytathat is). A teát étkezés előtt fél órával érdemes inni édesítés nélkül.
  2. Ha védeni, támogatni akarjuk a kimerült májunkat, akkor azt is megtehetjük. A máj szemben a vesével igen jól regenerálódik, ha segítjük. Erre tökéletes pl. a máriatövismag. Ezt nem kell se főzni, se forrázni. Ha darált, akkor egy teáskanál port egy pohár vízzel elkeverve igyunk meg. Akinek nem tetszik, joghurtba is beleteheti. A kapszulás formája is jó. Este vegyük be lefekvés előtt.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: B vitamin, omega3

Táplálkozás: Ne fogyasszunk alkoholt, vagy csak nagyon keveset, együnk sok céklát, almát, répát, zellert, uborkát, retket, petrezselymet, fokhagymát, burgonyalevet. 1-1 nap léböjt ebben az időszakban is hasznos lehet.

Július – tüdő

Hajnali 3 és 5 óra között a legaktívabb a tüdőnk, a szervezet oxigénfelvétele bőséges, légzésünk lelassul. A sejtek több oxigént tudnak felvenni, jobb lesz a gázcserénk, feltöltődik az egész szervezetünk. Az idősebb emberek ebben az időben ébrednek, a tüdőbetegek pedig ekkor kezdhetnek köhögni. Ez azért van, mert minden szerv a legerősebb két órájában a legérzékenyebb, ilyenkor küzd leginkább a lehetséges betegségek ellen.

Mindennap érdemes meginni egy csésze görögszéna vagy lepkeszegmag teát. Ezeket nem elég leforrázni, kb. 1 percig kell lobogó vízben forralni, elzárni, majd 10 perc után szűrni. Lehet ízesíteni is egy pici mézzel. Ez a módszer kitisztítja a tüdőnket, ami az allergiás időben különösen hasznos.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: C vitamin

Táplálkozás: Használjuk ki a nyár adta lehetőségeket és fogyasszunk bőven az aktuális gyümölcs és zöldség kínálatból.

Augusztus – vastagbél

Reggel 5 és 7 óra között működik legaktívabban a vastagbél meridián. Elvégzi a táplálékból a víz és a tápanyagok visszaszívását, illetve elkülöníti a salakanyagokat és a méreganyagokat. Ez az egészséges székletürítés ideje, ekkor szabadítjuk meg a szervezetünket a salakanyagban található mérgektől.

  1. Az útifű 85%-a nem felszívódó élelmi rost, így rendkívüli a folyadék-felszívó képessége: képes arra, hogy a térfogatát akár a tízszeresére is megnövelje. Tulajdonképpen zselét képez a gyomorban, ami megnyugtatja a nyálkahártyát és magával viszi a salakanyagokat, tehát megtisztítja az emésztőrendszerünket. Hasmenés esetén magába szívja az emésztőrendszerben található fölösleges folyadékmennyiséget, székrekedés esetén segíti a bélmozgást. Rendkívül jól kitisztítja a vastagbelünket a lerakódásoktól, ezért akár több kilót is fogyhatunk csak ezzel a kúrával. A legjobb, ha reggel rögtön felkelés után 1 evőkanál útifűmaghéjat belekeverünk egy kis pohár vízbe és gyorsan megisszuk. Elsőre nem fog menni, ez nem oldódik fel, többször ki kell a poharat öblíteni és mind meginni. Ne felejtsünk el sok folyadékot inni utána.
  1. Perui kovaföld – kicsit más a hatása, mint az útifűnek. Méregtelenít, tisztítja az érrendszert, és a nyirokrendszert, kivezeti a nehézfémeket, erősíti a természetes bélflórát, gyakorlatilag leradírozza a vékony- és vastagbelet is. 15 féle természetes ásványi anyagot is tartalmaz. Perui kovaföld szedése: reggel szintén éhgyomorra 1 púpozott evőkanállal keverjünk 2 dl vízhez.

Javaslom a 2-2 hetes kúrát.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: nem szükséges pluszban

Táplálkozás: A legfontosabb, hogy igyunk sok folyadékot és együnk rostban gazdag ételeket: gyümölcsök (alma, szilva, barack, érett körte, eper…), zöldségek (bab, borsó, brokkoli, káposzta, spenót…), müzli, teljes kiőrlésű liszttel készült kenyér, pékáru, olajos magvak (dió, mandula, mogyoró), különböző étkezési korpák (zabkorpa, rizskorpa, búzakorpa, tönkölykorpa, rozskorpa, köles, kukorica). A jól megmosott gyümölcsöt a héjával együtt együk, mert az több vitamint és rostot tartalmaz, mint maga a gyümölcs húsa.

Szeptember – gyomor

A gyomor ideje reggel 7-9 óráig van, ekkor a legerősebb és leghatékonyabb az emésztőrendszer működése. Együnk bőséges reggelit, mert ilyenkor kevésbé hízlal, amit megeszünk. A gyomor és a belek aktívan dolgoznak és a tápanyagok felszívódása is maximális. Igyunk teát kávé helyett!

Az eddigi kutatások során mindössze két olyan anyagot találtak, amelyekben van egy olyan enzim, ami képes újraépítenii a gyomrunk nyálkahártyáját, és akár a felsebzett, fekélyes területeket is be tudja begyógyítani.

  1. Az egyik a nyers olívabogyó magjában van, a másik a nyers krumpli levében. Reggelente igyunk meg éhgyomorra pl. egy saját öklünk nagyságú krumpli levét, mert ez az egyik leghatékonyabb módszer a gyomrunk karbantartására.
  2. Igyunk gyomornyugtató teát, pl borsmentát vagy citromfű teát. Figyelem, szoptatós anyukáknak és gyerekeknek tilos a borsmenta tea fogyasztása. Kontraindikáció: gyermekek, szoptatós anyukák.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: B3, B9, U vitamin

Táplálkozás: Soha ne együnk túl sokat egyszerre, a gyomor 1/3-ának mindig üresnek kell lennie, mint egy betonkeverőnek, hogy jól tudja végezni a dolgát. Evés előtt 15 perccel igyunk egy nagy pohár vizet, viszont evés után egy óráig ne igyunk semmit, mert felhigítjuk a termelődött gyomorsavat és így nehezebbé válik az emésztés. Jól rágjunk meg minden egyes falatot. Ezt mindig jó, ha így csináljuk, de ebben a hónapban különösen fontos rá odafigyelnünk.

Október – lép

A lép az emésztés, a felszívódás és a kiválasztás fő karmestere, ugyanakkor a szervezet vérraktára is. Ha a lép működése kielégítő, jó lesz az emésztés és a felszívódás, és a vér minősége is. Ha a lépünk megbetegszik az a többi szervünkre is kedvezőtlen hatást gyakorol, kialakulhatnak olyan betegségek, mint pl. a cukorbetegség.

  1. Igyunk meg éhgyomorra egy fél citrom levét egy csipetnyi sóval. Ha ezt valaki nem bírja, tegyen bele egy kis vizet is.
  2. A lép órájában (reggel 9-11 óraközött) minimum 3 pohár meleg teát igyunk meg kortyonként, élénkítve ezzel lépünk működését.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: B12, C vitamin, vas, réz, készülhetünk a télre vitaminokkal, immunerősítőkkel.

Táplálkozás: Kerüljük a zsíros és sült ételeket, valamint a kávé, illetve zöld és fekete tea fogyasztását nagyobb mennyiségben. Együnk sok vas tartalmú élelmiszert: vörös húsok, máj, hal, kagyló, valamint tojássárgája, búzakorpa, tökmag, lenmag, szezámmag, pisztácia, hüvelyesek közül is a csicseriborsó, lencse, fehérbab, rókagomba, spenót, sóska, valamint a gyógynövények és fűszerek közül megemlíteném a kardamomot, a petrezselymet, a fodormentát, feket áfonyát, fekete ribizlit, pattogatott amarántmagot, a fahéjat, a szárított csalánlevelet és végül a sötét színű mézeket, amikben több vas, mangán és réz is van.

November – szív

A napközben délelőtt 11 és 13 óra között van a legenergikusabb időszakunk, ez a szív ideje, ami friss vért pumpál az erekbe, táplálja a szellemet, az izmokat és inakat, erősíti a csi keringését. Ha ebben az időben be tudunk iktatni fél óra pihenőt az rendkívüli módon táplálja a szívet, jóval energikusabbak leszünk a nap hátralévő részére, hosszútávon pedig jelentősen csökkenti a szívbetegségek kockázatát.

  1. Aki rendszeresen sportol, annak napi 2 banán mézzel az egyik leghatékonyabb szívműködést segítő kúra.
  2. Galagonya virágzó ágvég tea – normális, vagy magas vérnyomásnál iható folyamatosan bármeddig megelőzésképpen is. Jó szívgyengeségre, a szív vérellátását és a szívritmuszavart javítja, a koszorúér érelmeszesedést megakadályozza, csökkenti a vérnyomást, erősíti a szívizmot. Figyelem, időseknél lassítja a pulzust, illetve nagy mennyiségben a galagonya árthat a szívnek. Ingadozó, vagy alacsony vérnyomásnál fehér fagyöngy teát javaslok (ezt áztatni kell hideg vízban 6-8 órán keresztül).

Vitamin és ásványi anyagbevitel: C vitamin, D vitamin

Táplálkozás: Együnk fokhagymát minden mennyiségben, akár minden este, a népi gyógyászat mindig ezt ajánlja.

December – vékonybél

A vékonybél tulajdonképpen szervezetünk legnagyobb immunszerve. Jelentős mennyiségű felszívódás és kisebb mennyiségű kiválasztás folyik itt, valamint a salakanyagokat továbbítja a vastagbél felé. A szervóra szerint 13-15 óra között van az az időszak, ami fontos az egész napi tápanyag szabályozás szempontjából.

A vékonybél tisztítását kétféle módon érhetjük el.
  1. Az egyik egy hosszabb böjt segítségével, ami alatt a vékonybélben lévő baktériumok képesek lebontani a maradék bélsarat is, azonban ilyenkor a böjt ideje minimum 21 napot tesz ki. Ezalatt nem vehetünk magunkhoz száraztáplálékot. Ez a módszer a mai agyoncivilizált társadalmunkban valószínűleg nem lesz túl népszerű, ráadásul a napi fizikai munka mellett ez eléggé legyengítheti a szervezetünket és valljuk be, szeretünk enni is.
  2. A másik sokkal “jobb” módszer gyakorlatilag ugyanaz, mint a vastagbél esetében. A vékonybél is tökéletesen tisztható növényi rostok segítségével, mivel azok emészthetetlenek a szervezet számára, amellett, hogy nem jelentenek újabb méreganyagot, alkalmasak, hogy a bélsarat kitolják a szerevetből. Az egyik legmegfelelőbb anyag az indiai lándzsás útifű rostja, a psyllium, az útifűmaghéj. Használatát lásd a vastagbélnél leírtaknál.

Vitamin és ásványi anyagbevitel: C vitamin, D vitamin, B vitamin

Táplálkozás: Fogyasszunk bátran sok joghurtot, kefírt, illetve jótékony bélbaktériumokat tartalmazó készítményeket is, melyekkel sokat tehetünk a megfelelő bélflóránk megtartásáért, és az immunrendszerünk megfelelő működéséért. Friss, meleg ebédünket picivel 13 óra előtt javasolt elfogyasztani, mivel 13 órától a leghatékonyabb a vékonybél működése, ekkor tudjuk leginkább hasznosítani az elfogyasztott táplálékot.

Összefoglaló táblázat

meregtelenites eves javaslat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Higgyétek el, tényleg nem bonyolult. 1 hónap egyféle rítus, beiktatva a reggeli menetrendbe, pillanatok alatt szokássá válik. Aki elakadt, kérdése van, vagy segítségere van szüksége, az hívjon, keressen. Jó méregtelenítést!