Az egyik legnagyobb erő, ami munkálkodik bennünk az a megbocsátás, vagy éppen annak a hiánya.
Megbocsátás
Azt hiszem kimondhatom, hogy minden embernek van mit megbocsátania. A harag, a düh, az elfojtás, a kimondatlan érzelmek hihetetlen életenergiát vonnak el tőled. Minden áldott nap fenntartani egy állapotot, ami valójában nem önnön belső lényed elemi állapota, iszonyú sok felesleges energia.
Akit a legkevésbé gondolsz szerethetőnek, annak van a legnagyobb szüksége szeretetre, hiszen azért olyan amilyen, mert éppen ennek a hiányát éli meg.
Nagy paradoxon és kellő önismeret, tudatosság szükségeltetik ezt megérteni, de a megbocsátás a legfelemelőbb és legjobb dolog, amit magadért tehetsz. Mindegy, hogy az illető él-e még, találkozol-e vele, sosem láttad, esetleg már régen meghalt. Sosem késő. Nem a másik miatt fontos megbocsátanod. Persze az is egy járulékos hatás, hogy az ő élete is változik ezáltal, ami persze visszahat rád. Itt megint TE VAGY A FONTOS. Neked van szükséged arra, hogy egyszer és mindenkorra elengedd a düh és harag, meg nem értettség, csalódás… érzését. Előtte azonban fontos, hogy a felszínre hozd, és igen fáj, és igen, valószínűleg nem hogy sírni, de zokogni fogsz. És ez így csodálatos. Ha ide eljutsz, elérted az áttörést, mert valami felszakadt. Hatalmas megkönnyebbülést fogsz érezni. Mintha lebegnél. Abban a pillanatban, amikor képes vagy átélni a megbocsátás és a szeretet mindent felülíró pillanatát, minden megváltozik. Az addig nehezen ment dolgok hirtelen könnyen mennek. Az addigi pénzügyi problémáid megoldódnak. El tudod adni a lakást. Simán és könnyedén menedzselsz minden problémát. Rá tudsz látni a párkapcsolatodra egy tisztább, felszabadult tudattal és vagy lesz energiád helyre tenni; vagy lesz erőd kilépni belőle és továbblépni. Minden egy csapásra megváltozik. Elönt a szabadság érzése. A megszabadulás hullámai hatalmasodnak el benned. Saját magadat szabadítod ki a dédelgedett harag béklyói közül.
A pszichológusok szerint a megbocsátás nem egyenlő a megbékéléssel, vagyis nem feltétlenül jelenti azt, hogy helyreállítjuk a kapcsolatot az illetővel. Azt sem jelenti hogy felmentünk valakit, de nem egyenlő az elkerüléssel és elfojtással sem.
Amikor képes vagy megbocsátani és szeretetet küldeni oda, ahol addig gyűlölet, harag uralkodott, megváltozik a világod.
Aki ragaszkodik a haragjához, az hasonló ahhoz az emberhez, aki forró szenet tart a kezében azzal a szándékkal, hogy megdobjon vele valakit, csak saját magát égeti meg vele.
Buddha
Mart Twain pedig azt mondja:
“A megbocsátás az illat, amelyet az ibolya áraszt arra a talpra, amely összezúzta őt.” – Csodálatos, nem?
És hogy mindezt éppen miért most írom?
Mert…
Közeleg ANYÁK NAPJA
Mindenkinek van édesanyja, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban van vele. Mindenki átélt már sok mindent az anyaméhben, kis gyermekkorában és aztán később is, amik élete meghatározó élményeivé váltak és keményen hatnak a tudattalanjára. Ezekkel dolga van. Neked is. Innen indulsz, lesz min dolgozni. Ezáltal tanulsz, fejlődsz.
Az önszeretet az anyához kapcsolódik. Ha nem volt/nincs jó viszonyod az édesanyáddal, képtelen vagy az önszeretet érzésére.
Sok ügyfelemnél látom azt, hogy még mindig haragszanak édesanyjukra. Sokan egyáltalán nincsenek ezzel tisztában, hiszen még nincs is feldolgozva. Önmagában csak az a tény, hogy egyesek képtelenek megbocsátani az édesanyuknak, vagy akár az édesapjuknak, nagyon romboló tud lenni.
Egyet azonban nagyon fontos tudnod. Mindegy, hogy mi történt és mit éltél át. Az már a múltté. Nem forgathatod vissza az idő kerekét. Az is az életed része volt, ráadásul ha képes vagy kívülről ránézni, biztosan megtalálod valahol az ellenpólust és megérted, hogy ez vagy az az esemény miért szolgálta a te utadat, fejlődésedet. Hiszen a világ duális. Nincs jó és rossz. Illetve nincs jó rossz nélkül és fordítva. Hiszen csak együtt válnak értelmezhetővé. A fény is csak a sötétségben kap értelmet.
Bármi is történt, a legjobb, amit tehetsz, hogy megbocsátasz édesanyádnak és magadnak.
Saját érdeked és nem másé, hogy képes legyél a megbocsátásra. Hogy megértsd, hogy édesanyád akkor amit tett vagy nem tett, vagy ahogyan döntött, az akkor és ott a lehető legjobb választás volt az ő életében. Hiszen, ha tudott volna máshogyan dönteni, biztosan megtette volna. Az ő akkori tudásával, tapasztalatával úgy döntött, ahogy. Ezért MOST már kár őt vádolni.
Tonk Emil mondja mindig, hogy
Szeretnék én olyan okos lenni, mint a feleségem utólag.
Nem tudhatod, hogy édesanyád milyen családi mintákkal érkezett erre a világra. Nem tudhatod, neki milyen élete volt, őt ki bántotta, miről mondott le érted, mikkel kellett megküzdenie.
Kérdezted valaha is? Mellette nem állt egy coach, egy pszichológus, nem járt családállításra. Csak csendben csinálta a dolgát; azt, amiről úgy gondolta, hogy csinálnia kell. Lehet, hogy sosem volt boldog. Lehet, hogy megélt egy világháborút, egy 56-ot, látott, hallott, megélt olyan dolgokat, amiket te még könyvben sem olvastál. És te ezért vádolod?
Itt az ideje, hogy feloldozd édesanyádat és magadat a béklyók alól! Itt az ideje, hogy szeresd édesanyádat és bocsáss meg neki! Mindenért, egyszerre, nem kis adagokban. És meglátod elindulsz az önszeretet útján. Hatalmas változást fogsz megtapasztalni. Már nem fogod magad utálni, már képes leszel “érezni” a szó jó értelmében. Képes leszel észrevenni a jót, a szépet. Képes leszel a hála érzésére. Képes leszel a félelmeid kezelésére. A félelem ellenszere ugyanis a szeretet, a hála. Töltsd meg a szívedet minél több szeretettel, és egyre kevesebb hely marad a félelmeidnek. Magát az életet és Önmagadat szeresd egy kicsit jobban.
Csak hálás lehetsz édesanyádnak azért, hogy az lettél, aki. HIszen nélküle – bármi is történt – nem lennél itt. Elég a mutogatásból és elég a felelősség hárításból! Amíg édesanyádra mutogatsz, addig kifogásokat keresel, hogy miért nem vagy már jelen végre a saját életedben, miért nem változtatsz és teszed végre azt, amit szeretnél. Éld a saját életedet, és ne vele foglalkozz! Hagyd meg neki tisztelettel és alázattal azt, ami az övé! A tiéddel viszont foglalkozz te, mert helyetted sem fog senki megoldani semmit.
Ha még él, akkor menj, vegyél egy gyönyörű csokrot, még jobb, ha magad szeded és látogasd meg! Nézz a szemébe, fogd meg a kezét és lásd meg azt a védtelen, szeretetteljes nőt, akit valószínűleg még sosem láttál. Akit sosem értettél, hiszen meg sem próbáltad. Beszélgess vele! Kérj bocsánatot! És mondd ki, ha még nem tetted, hogy mennyire szereted.
Ha már nem él, akkor látogasd meg a sírját, vagy csak egyszerűen gyújts egy gyertyát az emlékére. Ugyanúgy elbeszélgethetsz vele, mintha itt lenne, hidd el, jól fog esni. Érezni fogod a jelenlétét és a szeretetét.
Végezetül csak annyit mondok szívem minden szeretetével, hogy NAGYON BOLDOG ANYÁK NAPJÁT kívánok minden édesanyának!