Milyen az igazi társ?
Gyakran hangzik el ez a kérdés a párkapcsolati tanácsadásokon. Létezik-e egyáltalán? Vajon magunkat szeretjük-e? Ismerjük-e? Vajon képesek vagyunk-e felülemelkedni a tradicionális sémákon? Vajon képesek vagyunk-e túllépni önmagunkon, sérelmeinken, meg tudunk-e bocsátani? Tudunk-e önzetlenül szeretni és adni? És kapni? Ismerjük-e a két nem közötti különbségeket? Vajon tudjuk-e, hogy mit tegyünk, hogyan kommunikáljunk, hogyan szeressük társunkat, hogy BOLDOGAN élhessük le az életünket NE CSAK egymás mellett, hanem inkább EGYÜTT, kéz a kézben?
Gary Chapman a következő mondattal kezdte az egyik előadását:
Ha csak az önzőséged vezérel, és úgy gondolkozol, hogy mi az, amit te kaphatsz a házasságod által, akkor elvárod a másiktól, hogy boldoggá tegyen, és ha ez nem így van, otthagyod. Két önző ember nem tud jó házasságban élni. Ez a nehéz dolog: az önzőség útjáról a szeretet útjára lépni.
A házasság, a párkapcsolat munkás dolog.
Ki az, aki állandóan szeret ezen dolgozni? Egyáltalán eszünkbe jut? Vagy természetesnek vesszük, ha valami jól működik? Ha két ember összetalálkozik és egy jó kapcsolat alakul ki közöttük, akkor is nagyon könnyen bele lehet lazulni, lustulni, különösen, ha csoda szépen indul. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem olyan, mint régen. Valami megváltozott. Valahogy ellaposodott…
Velünk is ez történt.
Szeretnék megosztani veletek ezzel kapcsolatban egy nyúlfarknyi, személyes történetet.
Előszó
Persze, hogy mi is azt hittük, hogy örökké tart a nagy szerelem, hogy semmit nem kell tennünk azért, hogy ez így is maradjon. Hiszen végre megtaláltuk egymást, kínlódtunk már eleget, nekünk ez most már jár! Persze, hogy mi sem tudtunk kommunikálni, persze, hogy nekünk sem egyforma a szeretetnyelvünk. Pár évvel később majdnem rá is ment a házasságunk. Viszont mi elhatároztuk, hogy nem hagyjuk. Azt gondoltuk, hogy jobb, ha együtt oldjuk meg a problémáinkat, mert ha nem oldjuk meg, hiába szakítunk, a következő párkapcsolatban ugyanezekkel fogunk szemben állni mindketten, hiszen mi nem változtunk semmit. Döntöttünk és elkezdtünk dolgozni magunkon és a párkapcsolatunkon. Nem mondom, hogy könnyű út volt, rövid sem volt, de az biztos, hogy megérte és újra és újra végigcsinálnám.
Ma már nagyon odafigyelünk egymásra, egymás igényeire, magunkra, megbeszélünk mindent, ami fontos és kölcsönösen megteszünk mindent azért, hogy a másik is és mi is jól érezzük magunkat. Ez persze nem jelent semmiféle önfeladást és megfelelési kényszert. Erről is sokat tudnék mesélni, de most nem ez a lényeg.
A story
Történt egyszer egy pár évvel ezelőtt, hogy a férjem egy apró kedvességem kapcsán rám nézett és azt mondta mosolyogva:
– „Te szeretsz engem.”
– „Igen.” – hangzott kapásból a válaszom. – „Érzed?”
– „Hát persze.”
Banális, de hogy nekem ez a visszaigazolás mennyire jól esett, az szavakkal ki sem fejezhető. Hiszen az egésznek pont ez a lényege, hogy párunk érzi, hogy szeretve van. A szeretetet nem bizonygatni kell, hanem úgy kimutatni, hogy a másik azt valóban érezze. Hiszen mondani könnyű!
Azóta ez a kis „játék” már a szokásunkká vált. Nem mondom, hogy sosem mondjuk azt, hogy “szeretlek”. Mondjuk. Mikor azonban úgy érezzük, akkor újra és újra hálával az arcunkon mosolyogva egymás szemébe nézünk és ezt mondjuk: „Te szeretsz engem.”
Utószó
Végül csak annyit mondanék, hogy nincsenek csodák, nincsenek titkok, csak legfeljebb te még nem tudsz valamit, vagy nem jól alkalmazod, vagy nem vagy elég bátor hozzá, hogy megtedd. Minden rajtad múlik. Egy elég durva statisztika szerint, ha nem teszel semmit a párkapcsolatodért, 80% az esélye annak, hogy 3 év múlva már nem lesztek együtt. A párkapcsolatért mindennap tenned kell ahhoz, hogy kimondhasd: „működik”. Ugyanis a párkapcsolat nem működik, magától biztosan nem. A miénk sem. Működtetni kell. Ez bizony melós dolog és döntés kérdése. „Szeretem a páromat és ezért elhatározom, hogy mindent megteszek azért, hogy ez a párkapcsolat működjön. Nem csak ma, holnap is és minden nap!” Azok a cselekedeteink fejezik ki leginkább a szeretetünket, amelyek egyáltalán nem magától értetődőek számunkra, amik nem igazán esnek jól, mégis megtesszük. Ma már mindketten megteszünk olyan dolgokat, amiket régen nem igazán tettünk meg szívesen. Az öröm, amit egymás arcán látunk, mikor mégis megtesszük ezeket (pofa vágás mellett nem érvényes!!!), mindent megér. Hiszen pontosan tudjuk, hogy ez nem igazán a szíve csücske a másiknak. Pont azért ér ennyit. Pont azért fejezi ki a szeretetet.
Ha tetszett a cikksorozat, akkor lájkold kérlek, és persze mondd el a véleményedet a komment szekcióban. Hogy állsz ezzel az egész szeretetnyelvesdivel? Nálatok hogy működik? Értitek-e egymást? Mennyire segített ez a cikk…? Látogass el a FB oldalamra, a web oldalam egyéb cikkeit is olvasgathatod… Meg is oszthatod a cikkeket és ha sikerült a kapcsolatodon javítani, akkor kommentben akár jelezheted is. Nem csak nekem lesz nagy öröm, hanem óriási motiváció kétkedő társaidnak is, akik még vacillálnak, hogy belekezdjenek-e.
Ha pedig elakadtál, akkor várlak szeretettel, hogy együtt dolgozzunk egy “elég jó” párkapcsolatért.
A cikk első részét itt olvashatod: Szeretetnyelvek – 1. Lecke – Elismerő szavak
A cikk második részét itt olvashatod: Szeretetnyelvek – 2. Lecke – Minőségi idő
A cikk harmadik részét itt olvashatod: Szeretetnyelvek– 3. Lecke – Ajándékozás
A cikk negyedik részét itt olvashatod: Szeretetnyelvek – 4. Lecke – Szívességek
A cikk ötödik részét itt olvashatod: Szeretetnyelvek – 5. Lecke – Testi érintés